Tanzániában elsőként kezdetét vette a bitumen emulzió kitermelése.

фото5

Tanzánia első üzeme, október 4-én Dar es-Salaam városban kezdhette meg működését. Az ország első üzeme, ahol a bitumen emulzió kitermelése folyt, aminek felszerelését teljes mértékűen a Globe Core biztosította.

A cselekmény fontosságát alátámasztja az a tény, hogy a megnyitó ünnepségen személyesen részt vett a Tanzániai Egyesült Köztársaság Munkaügyi Minisztériumának vidéki és városi útépítési igazgatóságának helyettese, Hassan Matimbe (lásd.: a képen). Ünnepélyes szalagvágás kíséretében a megnyitón részt vett: a cég tulajdonosa Gratian Nshekanabo és vezérigazgatója Prashant Patel.

A Tanzániában elsőként működését megkezdő üzem, reményteljes és lehetőséget biztosító. Gratian Nshekanabo elmondja:

– Büszkék vagyunk arra, hogy az első üzem, amelyben kezdetét veheti a bitumen emulzió kitermelésének folyamata, az világ egyik legjobb és legfejlettebb cégének tapasztalataira épülhet, és szerkezete szerint működhet. Ennek megfelelően a bitumen emulzió gyártása korszerű és megfelelő berendezésekkel történhet, amely eleget tesz a nemzetközi és regionális feltételeknek.

A “hideg technológia” használata lehetővé teszi hozzáállásunk megváltozását az útépítés és karbantartás folyamatához.

Mr. Hassan Matimbe elmondása alapján, a nyitott bitumen – emulzió üzeme, egy lépés a helyes irányba, miszerint Tanzánia kormány iparosításának előre menetelét egyaránt szolgálja. Ezen kívül, a kitermelési folyamatnak köszönhetően lecsökken az import bitumen anyagok behozatala az országba.

Egy ilyen fontos értékű megnyitó elképzelhetetlen lett volna hosszú és alapos elemzés és vizsgálat nélkül, ami alapján a választás valóban a legjobb, legfejlettebb, korszerű felszerelés legyen. Nshekanabo és Patel személyesen is meglátogatták és részt vettek a Globe Core termelési folyamatában, ami Ukrajna területén található. Ezt követően jött létre az elhatározás és a cég melletti választás.